2014. február 2., vasárnap

Itt a farsang, áll a bál! :)

Arra gondoltam, farsang közeledtével megosztom veletek néhány régi jelmezünket. A lányom fantasztikusan kreatív volt, míg a kamaszkor közbe nem lépett :/ A fiam pedig pontosan tudta, hogy  mi nem lesz, de az aztán végképpen nem :) 

Melcsi első farsangján tündérnek öltözött. Akkor ő még csak 2 éves volt. A képek sajnos nem sikerültek jól, így ezt nem tudom megmutatni, de olyan kicsike volt a jelmez, hogy a lépegető babája a mai napig viseli és pont az ő mérete :) Régi megunt csipkefüggönyökből és húzott, arannyal díszített csipkeszalagokból készítettem. Aranyszínű szárnyacskái is voltak.

Az óvodai első buliba kacsaként totyogott. Amíg a gyermekek kicsik voltak a bady és a harisnya jó alapnak bizonyult. Könnyű viselet, jól varrható és néhány kiegészítővel bármi lehet belőle. Na és mindig van 1-2 olyan, amiért már nem kár :) Az alapra kartonból, lapos gumi segítségével készítettem el a talpakat, a szárnyakat és az álarcot.



Amint látható, a gumi nagyon ráfeszíti az álarcot Melcsi fejére. Ezért egy sokkal kényelmesebb megoldást találtam ki, de azt majd később nézhetitek meg. :)

Levente még csak 1 éves, de már ekkor észrevettük, hogy rossz nevet választottunk, hiszen valójában ő maga a kis Popeye! Egy csíkos bady, egy joghurtos pohár zöld szigetelőszalaggal betekerve, ebben van a spenót, 2 zoknigombóc muszkli és némi szemceruzás arcdekor az ellenállhatatlanságának titka :)


Következő évben Melcsi valami olyan jelmezt szeretett volna, amiben könnyebb mozogni, mint a kacsatalpakkal és a mindent leverő szárnyacskákkal. Kitaláltam, hogy legyen rózsabokor. Ehhez apjának egy zöld pólójára kreppből készített rózsákat varrtam. A fejdísz egy egyszerű hajpánt rózsafüzérrel. Míg készült a jelmez, Melcsi odajött hozzám, nézegette, magyarázott, majd megkérdezte: 
- És ebben szaladgálhatok is?
- Persze kincsem.
- Jó! Akkor én leszek a futórózsa! (Imádom a fantáziáját és lesz ennél még jobb is :) )


Levente sohase szerette azt ami macerás, így egy kis maradék anyagból sapkaszerű fejdíszt készítettem és bár a képen nem nagyon látszik, de színes kreppből készült a kiskakas farka. 



Aztán ahogy nőtt a kicsi lány jöttek az elképesztőbbnél elképesztőbb ötletek, anya meg nem győzte megvalósítani. Óh azok a régi szép idők! Egyik alkalommal szerelmetes leányzóm hét! azaz 7 fejű sárkány kívánt lenni! Kis fejtörést ugyan okozott, de aztán rátaláltam egy origami alapra. Egy nagy fej kellett amit Melcsi fejére húzhatunk és hat kisebb, ami valahogy majd körülötte lesz elhelyezve. A központi fejet nagy reklámújságokból hajtogattam, majd kreppből pikkelyeket vágtam és beborítottam, közben kialakítva a szemeket, beragasztva a fogakat és a lángnyelvet. A hat kisebb fej zöld csomagoló papírból készült. Zöld kartonból  danuvia szalag segítségével, oldalt és elől kötős mellényt kreáltam, erre kerültek fel a kis fejek.


Nem mondom, hogy nagyon kényelmes és enni se lehet benne, viszont nagyon könnyen és gyorsan le- és felvehető. Ezentúl ilyen jelmezt azóta se láttunk :)


Leventénél ismételten képbe került a jól bevált bady és harisnya kombó. Egy fehér zokni leszűkítve és vattával kitömve adta a farkat, rossz kabát posztója pedig a foltokat. Triplex lemeznek nevezett vastagabb kartonra rajzoltam meg az álarcot. 

Ez az az álarc típus amit az előbb már említettem. Kartonból két csíkot vágok, az egyik a fej körfogatával megegyező, a másik pedig olyan hosszú, hogy a szemek pont a megfelelő helyre kerüljenek. Így mint egy sisakot könnyen le és felveheti, nem simul kellemetlenül az arcára, nem csúszik bele a szemébe stb... Igaz ahogy nő a gyermek, úgy a pántokat is odébb kell tenni, vagy ki kell cserélni. Ha a karton egy kicsit fényes nem szívja be a filcet és sokkal élénkebbek maradnak a színek. De így könnyen le is kopik, maszatolódik. Hogy tartósabb és tisztítható legyen vastag celluxszal vontam be a külső felületét. A belsőt nem szabad, mert kellemetlenül ráizzad viselője homlokára. 

Lányom következő nagy ötlete a tenger volt. A bébiágy megmaradt, sehova se jó lepedőjét maradék falfestékkel festettük meg együtt. Aztán hosszában kettéhajtottam, kis nyílás a fejnek, oldalt karnyílásig összeöltöttem, az alját hullámosan felszabtuk, majd rajzoltam sok tengeri élőlényt amit együtt kiszíneztünk és egy-két öltéssel a ruhán rögzítettünk.


Voltak ebben a tengerben színes halacskák, csigák, kagylók, rákok, egy medúza, egy csikóhal, sőt valahol még egy polip is megbújt!

Levente jelmeze a már említett triplex lemezből készült. A Panton üzlethálózatban és egyéb nagy papírkereskedésben kapható. Ezüst sprayvel lefújtam, majd vastag alkoholos filccel megrajzoltam. A páncél két oldalt megkötős, a pajzs a karra felhúzható és még meg is markolható. Ilyen testőrség mellett én már semmitől se félek :)


Melcsi legelvontabb ötlete a tájkép volt. Imádtam az ötleteit és nagyon büszke voltam, hogy olyan jelmezekben pompázik amilyet addig nem láthattak az óvó- és tanárnénik. Ebben az évben költöztünk be a mostani lakásunkba. A felújításból maradt hungarocell díszléc, amit néhány tűzőgép kapoccsal össze lehetett rögzíteni. Egy fehér pólómat kifordítottam és maradék falfestékkel Melcsi a saját tervei alapján (én csak egy skiccet dobtam fel a méretek végett) elkészítette a kis patakot, nádast, rókát, odús fát ábrázoló tájat. Hajából sugarakat, arcából napocskát varázsoltunk a teljes összhang kedvéért.


Levit sajnos egyre nehezebb bevonni a farsangi bohóckodásba. A cowboy például néhány meglévő ruhadarabból és egy műanyag készletből tevődött össze.


Ezt az ötletét is imádtam a csajszinak :) 100 lábú! Egy kézműves semmit nem dob ki mert az még jó lehet, sőt! jó lesz még valamire. És lám tényleg így van. Milyen jó, hogy a kinőtt zoknikat se szoktam kihajigálni!?Újságpapírral tömtük formára a 15 pár zoknit és varrogattam fel jól erősen egy nem szeretem kertésznadrágra. A mai napig is megvan még, barátnőm nagy örömére, akik tavaly kölcsön is kérték.


Sajnos Melcsi  is egyre cikibbnek érzi a beöltözést. Már nem akar agyalni valami eredetin,  vagy inkább most nem akar nagyon kitűnni a többiek közül. Egy barátnőm varrta még ezt a ruhát a gyermekeinek királylányost játszani. Mikor ők kinőtték mi kaptuk meg. Azért, hogy ne a hetven hetedik királylány legyen kitaláltuk, hogy ő egy felhúzhatós baba. A kulcsot a párom készítette el plexiből, ezüstre fújva, de a karton is megteszi, ha éppen nincsen otthon egy szerszámkészítő :)


Tavaly pedig egy utolsópillanatos csini ruhát dobtunk fel néhány krepprózsával, hogy gyönyörűségem lehessen a rózsa hercegnő. 

Idén már nincs jelmez. Feketének öltöznek két barátnőjével. Próbáltam rávenni, hogy ha már fekete akkor legalább legyenek fekete macskák, de úgy tűnik inkább ördögnek sminkelnének. Hááááát..... Tulképpen nem kell sok smink. Túl a 12 éven, közeledve a 13-hoz egyébként is kis ördögök :)