A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 1., szerda

Karácsonyi nyomda


Sajnos két hete egy kis balesetet szenvedtem a munkahelyemen, megrándult és meghúzódott a bal bokám, így azóta itthon vagyok felpócolt lábakkal. Egész nap nyomkodom a tabletem, kiolvastam két könyvet és tyúkszemet növesztettem a popsimra.  :-( Ha valaki,  hát én nem vagyok az az egy helyben ücsörgős, semmit se csinálós típus. Nagy dolgokba nincs most türelmem belefogni,  de úgy gondoltam, ha már 3 hétig nélkülözni vagyunk kénytelenek egymást a munkahelyem meg én, legalább készítek valami olyat, ami majd a másik két műhely hasznára válhat. Igaz,  még csak október elsejét irjuk,  mégis aki eladásra dolgozik már most kell, hogy a karácsonyra gondoljon. A Down Alapítvány Lágymányosi Foglalkoztatási Centrumába járnak olyan kliensek is,  akik nincsenek nagy kézügyességgel megáldva, de az alkotás öröme őket is lázba hozza. Nekik készítettem ezt a karácsonyi nyomdát. 

A képen látható, hogy túl sok dolog nem szükséges hozzá, egészen bátran bele lehet kezdeni. Kell papír és rajzeszköz a tervezéshez. Dekorgumi és a mintánál kicsit nagyobb fa szelet, egy nagyon hegyes sniccer, amivel az íves minta szépen vágható, valamint erős ragasztó. Nekem a pálma vált be a legjobban. 


Először másoljuk át a mintát a dekorgumira. Én csak tollal átrajzoltam, ami belenyomodva halvány lenyomatot hagyott, ezért áthúztam tollal,  majd elkezdtem a kivágását. Mikor a kis kacskaringós mintákat is kivágtam,  felragasztottam a falapra és olálá! már kész is!  :-) 


Hat mintát készítettem, remélem minél előbb el is tudom juttatni a címzettekhez,  hogy megkezdhessék a munkát. 
Na,  hogy tetszenek? 




2014. január 4., szombat

Karácsonyi ajándékok és a kihagyhatatlan mézesek

Nem csak Apukám kapott határidőnaplót személyre szóló borítóval, hanem drága Sári mama is :) Mivel a családban csak Macskássy Izoldának becézzük (legalább 3 macskájának mindig kell lennie :) ), így egyértelmű volt, hogy az ő borítóján csakis egy cicuka pózolhat :)

Ebben a borítóban Melcsi keze munkája is benne van,
segített a borító körbevarrásában és annyira megkedvelte
cicukát, hogy kívánt magának egyet.
Majd meglátjuk teljesült e a kívánság :)

Természetesen idén se maradhatott ki a mézeskalács. Egyre ügyesebbek és önállóbak az én kis manókáim (csak el ne olvassák mert szorulok a manóért :P ), én csak begyúrtam, aztán ők szaggattak, összegyúrtak, nyújtottak. 

Lehet hogy cukrász lesz belőle????

Rengeteg sok mézes lett belőle, meg se tudtuk festeni az összeset.

Ha éreznétek az illatát...
A szép írókázás titka, hogy a cukormáz kellő türelemmel és odafigyeléssel legyen elkészítve! 1 tojás fehérjéhez kb. 16 dkg porcukor kell, amit 2x átszitálunk. A második egy nagyon finom pl. teaszűrő legyen. Meg fognak lepődni akik elkészítik, hogy milyen sok kristály van a legfinomabb cukorban is. Ezek eltömíthetik az íróka nyílását. Sőt! A jégzsinórt is el kell távolítani a fehérjéből. Pici fejű fakanállal dolgozunk azért, mert a fa segít szétkenni, passzírozni a cukorszemcséket. Kicsit felverjük a tojásfehérjét, majd beleteszünk 1 teáskanál cukrot és gyors mozdulatokkal addig keverjük, míg fel nem oldódik benne. Aztán még egy kanál és teljesen kikeverjük, aztán még egy és még egy, egészen addig míg egy fényes, sima, kemény, habos masszát kapunk. A fakanálról csüngő masszával csíkot tudunk húzni, amit ha keresztezünk nem folyik egymásba. Ezután fogjunk egy kicsi nejlonzacskót, vágjuk ketté az aljától felfelé. Ezután vágjuk le a zacskó tetejét úgy, hogy kb. négyzet alakja legyen. Így 2 db. tölcsérszerű írókát fogunk kapni. Az egyiknek belefújunk a közepébe, hogy szétnyíljon és egy kanálkányit beleteszünk. Lenyomjuk a csücsökhöz a masszát és nagyon éles ollóval icike-picike lyukat vágunk rá.

Tényleg csak picike legyen a lyuk, hogy minél vékonyabb lehessen a minta.

Kezdődhet is a rajzolás! 
Figyelem! A kezünk melegétől az anyag meglágyul, folyóssá váli és nem lehet vele vékony, finom mintákat készíteni. Ilyenkor nyomjuk vissza a többihez és tegyünk a zacskóba új anyagot.

Levente mézesei.
Az aikidos Mézi is Levente ötlete volt. Az edzője kapta és
nagyon nagy örömet okozott a számára.

Melinda mézesei.

Kivettem a kész masszából egy picinykét és tettem hozzá piros ételfestéket. Attól függően milyen színt szeretnénk elérni kell több vagy kevesebb, viszont ilyenkor a massza lágy lesz és újabb adag cukrot kell hozzádolgozni. Melcsi teljesen a babérjaimra tőr :) Olyan ügyes, hogy idén én alig készítettem néhány darab mézest és mint kiderült nem is nagyon fotóztam le őket. 

Ó viszont még koránt sem ért végett gyermekeim kreatív tevékenysége! Melinda gyertyatartókat készített levegőn száradó gyurmából.



Levente pedig díszdobozokat amibe bele lehetett tenni az ajándékokat. A testvérek ismét összedolgoztak! :)


2012. december 18., kedd

fenyőág házilag

És eljött a második gyertya gyújtás ideje. És nekem még mindig nem volt adventi koszorúm. Volt gyertyám, és szárított narancsom, szalag mindig van, de kéne valami kis zöld. És ekkor megláttam egy nagyon jó ötletet egy orosz kézműves oldalon. A jó kézműves mindent gyűjt, a jó kézműves semmit nem dob el, így találtam még nagyon régről kb. 40 cm zöld krepp papírt . Nem mondom, hogy nem lehetett volna körbe fenyőágas, de a 40 centi ennyire volt elég. A célnak azért így is megfelel. Sőt! :)


egyszerű és nagyszerű

Ha kedved van neked is fenyőágat, sőt tobozt készíteni itt a forrásom is:
http://mybabbie.ru/master-class/podelki-k-novomu-godu/10602-elka-s-shishkami-iz-gofrirovann.html