A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retikül. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retikül. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 8., kedd

Nemez-bőr koprodukció

Egy kedves alkotó társammal, Kostyál Erikával úgy gondoltuk, megpróbálunk közöset alkotni. 
Műhelyében elkészítettünk egy nagyobb nemez lapot, amit aztán én szabtam, varrtam, formáztam, bőröztem, míg végül megszületett Ő!


Ő, aki egy női válltáska, egy rekesszel, hátul egy igen méretes zsebbel, ami azt a célt is szolgálja, hogy a nemez a viselés során, a ruhával, nadrág szegecsével találkozva ne dörzsölődjön, bolyhosodjon ki. Vállpántja természetesen állítható, a fedelek mágneszárral záródnak.

A motívum: Na igen... Ha jól megnézzük már megint igen nőies és erősen termékenységi szimbólumokkal teli mintát sikerült alkotnom. Akarom, nem akarom, két gyermek ide vagy oda, de a lelkem mindig afelé vezeti a kezemet, hogy ilyen egyértelmű utalások szülessenek. Az élet cseppje amit a kelyhet alkotó levelek befogadnak, s tövükből nyomban virág sarjad. Nem is egy, de egyenesen kettő! Lehet, hogy közben ikreket váró drága Mariann barátném járt fejemben? Akár még tudat alatt is? Szó mi szó sokat gondolok rájuk :)
Na és az a levél, mely az első rajzokon szív formájú volt, csak közben elrejti a mágneszárat... 
Szóval ez a szív alakú levél, mint anyaméh öleli körbe a benne rejlő életet.
Mennyi kis csoda tud rejtőzni néhány kis kacskaringóba....


Remélhetőleg, ha időnk is úgy engedi, lesz ennek még folytatása. :)
Addig is nézzetek meg facebookon is munkáinkat:

2015. szeptember 15., kedd

Egy év egy táska :)

Mint azt már megszokhattátok én saját magam készítem a táskáimat. Ami azért is jó, mert pont olyan mint amilyet szeretnék és mivel régi farmereimből varrom őket, így még újrahasznosított is :)
Tavaly szeptemberben egy rózsás darab született, kis lógócskákkal, kicsit hippisen :)
Idén picit visszafogottabb voltam és egy íves, merevített, vágott farmerrel hímzett, széles pántos, kényelmes darab született. Ebben sokkal jobban elférek mint a régiben, de azért nehéz volt tőle megválni :)

A hímzés úgy készült, hogy a világos farmerre felrajzoltam 
a mintát, sűrű cikk-cakkal kivarrtam, majd kisollóval 
körbevágtam és felbolyhoztam. 

Gömbölyű, kecses formáját merevítéssel tudja megtartani.
Az elején két zseb, hogy pl. a bérlet mindig kéznél legyen.

A hátsó és a belső zsebeket a farmernadrág farzsebéből
alakítottam ki. A vállpántoknál is található egy-egy zseb, 
az egyikben a kulcsaim laknak.

Széles vállpánt biztosítja a kényelmes viselést.

Kétfelől nyíló cipzár biztosítja, hogy könnyen hozzáférjek
a belül lévő dolgaimhoz